Nyitólap > Lovak >

Anglonormann (Francia ügető)

Normandiában tenyésztették ki a XIX. században a Normann lóból, valamint a Norfolk Roadsterből, és az angol telivérből. Tenyésztésének fő célja az ügetőversenyzés volt.

Fajtajellemzők

Feje Középnagy, egyenes vagy konvex orral, mélyen fekvő szemekkel és hosszú fülekkel. Nyaka hosszú, tekintélyes. Marja széles, alacsony. Válla lejtős, háta nem túl hosszú, fara terjedelmes, erős. Lábai hosszúak, erősek. Patája széles, kemény, szárazs.

Jó természetű, energikus, élénk temperamentumú.

A fajtát főleg versenylónak hasznosítják, mivel erre a célra is lett kitenyésztve, de megállja a helyét hátaslóként is.

Története

Az ügetőversenyzés - mind kocsival, mind nyereg alatt - Franciaországban honosodott meg a 19. század elején. Az anglonormann ló jelenlegi változatát is ekkor tenyésztették ki Normandiában. Egy olyan fajtát szerettek volna kialakítani, ami kiválóan megállja a helyét a versenyeken.

A fajta három fajtának köszönheti tulajdonságait, kialakulását. A Norman lónak, mely főleg a méretet adta. Ezt keresztezték Norfolk Roadster fajtával és az angol telivérrel. A telivér a gyorsaságot adta, míg a Norfolk az ügetőképességet.

Kezdetben angol telivéreket és félvéreket importáltak, az egyedülálló norfolki roadster több példányával együtt, abban a reményben, hogy a helybeli kancáknak könnyebb testű, mozgékonyabb utódaik születnek majd tőlük.

Az importált lovak legkiválóbbika a Norfolk Phenomenon nevű roadster, valamint Rattler félvér fia, Young Rattler volt, mindketten nagyban befolyásolták az állomány genetikai összetételét. Utóbbi 1883-ban született leszármazottja, Fuschia uralkodó törzset alapított. Egy angol telivér, The Heir of Linne is szerephez jutott. A velük és más, külföldről bevitt tenyészménekkel fémjelzett öt tenyészvonalra vezethető vissza a mai francia ügetők legnagyobb része.

Az állományt később az amerikai ügetőlóval (standardbreddel) nemesítették. A cél a gyorsaság fokozása volt, úgy, hogy a fajta egyedi tulajdonságai lehetőleg érintetlenek maradjanak. Ma a francia ügető a világ legkiválóbb ügetőlovaival is fölveszi a versenyt, a nyereg alatt versenyeztetett ügetők között pedig verhetetlenek - a nyereg alatti ügetőversenyek a nagyobb testű, erősebb lovaknak kedveznek.

Az ügetőversenyzésben játszott szerepén túl a francia ügetőló hozzájárult a selle français kitenyésztéséhez, és ménjei ugrólovak tenyésztésében is hasznosították magukat. A francia ügetőlovat 1922-ben ismerték el önálló fajtának, és 1937 óta nem törzskönyvezik a nem teljes vérű francia egyedeket, bár újabban elismerik az amerikai ügetővel való keresztezésből származó lovakat is.

Méretek

marmagasság bottal: 160-170 cm

Színei: Bármilyen szín, kivéve a tarkát.