Gidrán
Az Angol és arab telivérekből és a kisbéri félvérből tenyészetették ki hátas és fogatlónak. A hazai lovassportban számarányánál nagyobb hányadban találunk eredményes egyedeket.
Fajtajellemzők
Erőteljes szervezetű, nagyrámájú, elég tömeges, középnehéz hátas és hámos típusú fajta. Feje a testtömeggel arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú, esetenként kisfokban burkolt. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú, kifejezett baltavágással, a méneknél általában jól ívelt. Az alacsonyan illesztett, izomszegény nyak a kancáknál is tenyésztésből kizáró tényező. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló, elég jól izmolt. Háta közepesen hosszú, elég nagy számban vannak hosszabb törzsű egyedek. Ágyéka közepesen hosszú, elég feszes. A szügy széles, jól izmolt, a mellkas többé-kevésbé mély, jól dongázott.
Az anglo-arab hatás ellenére jelenlegi állományunk feltűnően erős csontozatú. Az erőteljes szervezet kifejezésre jut a tömegességben is. Ennek oka, hogy az utóbbi 20 évben alkalmazott mének esetében a nagy rámának kitüntetett szerepe volt (Gidran IV, VIII, X, XI). A jövőben célkitűzés a testtömeg megőrzése mellett a nemesség, az elegancia fokozása. A lábszerkezet többé-kevésbé szabályos, az állomány durva lábszerkezeti hibáktól mentes. A mozgás közepes hosszúságú, akciójában, rugalmasságában gyakran javításra szorul.
Az 1998-as fedeztetési idényre 160 kancát párosítottak.
Története
A fajtaalapító Gidran Senior arab telivér mént báró Fechtig vásárolta Egyiptomban 1916-ban. A kis sárga mén Bábolnán 6 törzsmént adott, amelyek közül Gidran II nevű fia került Mezőhegyesre, ahol vegyes: holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancaanyagot fedezett.
A kancák származás szerinti csoportosítását az 1840-es évek elején vezették be. A mezőhegyesi vonaltenyésztés, melyben a fajta egyedei apai ágon egy-egy vonalalapító ménre vezethetők vissza, ez időtől kezdve lett tudatos gyakorlat.
Az osztrák hadügyminisztérium a gidrán állományt 1885-ben minősítette hivatalosan önálló fajtána.
Az eredeti gidrán állomány 15 ősanyára vezethető vissza, melyekből az idők során több család is kihalt.
A rokontenyésztés elkerülése, valamint a fajta küllemi és teljesítmény-értékének javítása érdekében előszeretettel alkalmaztak angol telivér méneket, melyek ivadékai közül a kancákat egy-két generáció után fajtatiszta gidrán ménnel visszakeresztezték. A telivér apaságú (F1) méneket egészen kivételes eseteket leszámítva a tenyésztésből kizárták.
A ménes állománya 1849. és 1920. között 100 körüli törzskancával stabilizálódott. Ez a létszám lehetővé tett a fajta fedezőmén- és kancautánpótlás-igényének biztosítását, kellő genetikai divergenciát biztosított, és megfelelő szelekcióra is lehetőséget adott.
1920. március 20.-án, a román megszállást követően, az akkor leltár szerinti 98 gidrán kancából a román királyi csapatok 74 kancát hadizsákmányként magukkal vittek. 11 kanca a harcok során elkallódott, mindössze 13 egyed maradt meg. Ebből az igen súlyosan megfogyatkozott állományból 1944-re sikerült a kancalétszámot 90-re fejleszteni, de a II. világháború következtében beállott veszteségek miatt 1948-ban csak 28 kanca érkezett vissza a németországi Bergstettenből.
A két világháború közötti időszakban az állomány konszolidálására a korábbi ellentmondásos tapasztalatok miatt csak kisebb mértékben használtak telivér méneket, hanem kisbéri-félvér ( Maxim V, Kozma III) és arab ( Mersuch III, Siglavy VI, Gazal III) ménekkel próbálkoztak igen jó eredménnyel. Ez idő tájt konszolidálódott a fajta anglo-arab jellege, eltűntek a használatbeli problémák, s minden tekintetben egy igen kiváló, értékes állomány alakult ki viszonylag rövid idő alatt.
A II. világháború után 1957-ig az erősen megfogyatkozott állomány fejlesztése, a meglévő vonalak megőrzése került a középpontba. 1957-ben politikai döntés alapján a teljes gidrán populációt Mezőhegyesről a Dalmandi Állami Gazdaságba helyezték át. A hatvanas-hetvenes évek lótenyésztés irányítási koncepciója a hagyományos fajták állományának erőteljes visszaszorítása és ezen fajták törzskancáinak nyugati fajtákkal végzett átkeresztezése volt. Ez oly mértékben "sikerült", hogy 1975-re a teljes gidrán állomány mindössze 3 fajtatiszta ménből és 16 törzskancából állott.
1975-ben az Országos Állattenyésztési Felügyelőség az Állattenyésztési Kutatóintézet közreműködésével népies állományból 21 gidrán származású kancát és Bulgáriából 2 mént vásárolt, és Borodpusztán új törzstenyészetet alapított. A borodpusztai tenyészet több gazdaváltás után a Pannon Agrártudományi Egyetemhez, és 1996-ban az ebből önálló intézménnyé alakult Pannon Lovasakadémiához került a Szántód melletti Marócpusztára, mint génrezerv tenyészet. Időközben 1988-ban már ugyancsak idekerült a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát megszüntetett sütvényi ménesének kancaállománya is.
A román hadsereg által elzsákmányolt állományból a Radautzi Ménes 55 kancát vett tenyésztésbe, melyeket azóta is fajtatisztán tenyészt tovább a román Lótenyésztési Igazgatóság irányításával. A korábban hetvenes létszámú ménes állományán 1989-ben igen nagy mértékű állománycsökkentést hajtottak végre, minek következtében az állomány nagyobbik fele a tenyésztés számára elveszett.
1989-től kezdődően a fajta fenntartásával, nemesítésével kapcsolatos feladatok a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület keretében zajlanak.
A díjugratásban Medve, Gidran XI, Agresszor, a militaryban Ibolya nemzetközi szinten is megállta a helyét. Kis létszámú állománya folytán szelekciós lehetősége viszonylag korlátozott. Mint őshonos génrezerv fajta, a magyar állattenyésztésben kultúrtörténeti és genetikai értéket is képvisel. Egyes kancacsaládjai 20-25 generációs tenyésztési múlttal is rendelkeznek.
Méretek
marmagasság bottal: 160-168 (mének), 155-167 (kancák) cm
szalaggal: 173-180 (mének), 165-177 (kancák) cm
övmérete: 188-200 (mének9, 185-198 (kancák) cm
szárkörméret: 21-23 (mének), 20-22 (kancák) cm
Kizárólag sárga, több-kevesebb jeggyel.