Nyitólap > Táborozás >

IC Ranch



Szentes, IC Ranch nagyobb térképen való megjelenítése















A napközis tábor programja

  • 8 órai érkezés után közös reggeli
  • délelőtt lovaglás (ülésjavítás, a ló irányításának megtanulása, pályák, azaz kitűzött feladatok meglovaglása)
  • délben komplett meleg, főtt ebéd
  • délután minden nap más program van (mint például terepkocsikázás, művészeti foglalkozás:gyöngyfűzés, nemezelés, lovaskép készítése, kerékpártúrák, strand látogatás, számháború, közös "társasjáték" stb.
  • 15,30 uzsonna.

Az oktatás és a szabadidő eltöltése szakképesítéssel rendelkező lovasoktatók és munkatársaik felügyelete mellett zajlik. A "lovasoktatás" során nem csak arra törekszünk, hogy a gyerekek elsajátítsák a natural horsemanship elveit és gyakorlatait, valamint lovagolni tanuljanak, hanem arra is, hogy szerezzenek jártasságot a lóval kapcsolatos minden foglalatosságuk terén is.

A lovaglás során, ki-ki tudásszintjének megfelelően a lkörkarámban futószáras, illetve a lovardában csoportos, vagy egyéni oktatásban részesül.

Részletes adatok

Korosztály

5-18 évesek számára

Férőhely turnusonként

16 fő

Szállás

az istálló felett lévő manzárt szobákban

Étkezés

napi négyszeri

Ár:

Bentlakásos tábor 35000 Ft turnusonként ( 5833 Ft/nap).

Turnusok

Időpont Egyéb információ
július 26-augusztus 1 -
augusztus 2-8 -

Jelentkezés

Telefon: Istenes Csilla, +36 30 995 6655

web cím: www.icranch.hu

email cím: icranch@szentes.hu

cím: 6600 Szentes, Alsórét 178.