Miért tabu a lóhús?
A pápa a Vikingek ellen
2008 szeptember 22, hétfő
Az Egyesült Államokban komoly vita zajlik, melynek eredményeképpen tavaly törvényekkel tiltották meg a lovak vágóhidakra szállítását és feldolgozását. A vita nyilvánvalóan nem csak állatvédelmi alapokon nyugszik, hiszen más, hasonló állatok, mint például a szarvasmarhák emberi fogyasztásra történő hasznosítása ellen sosem léptek fel ilyen erőteljesen aktivisták. Miért tabu a lóhús elfogyasztása az európai kultúrkörben?
A Long Riders' Guild Academic Foundation (LRGAF), mely kutatók és lóbarát akadémikusok egy csoportja megkereste a választ. Kutatásuk során azt találták, hogy a lovak emberi fogyasztásra történő felhasználása elleni küzdelem a Vatikánból indult 1276 évvel ezelőtt, és a vágóhíd-ellenes aktivisták legerősebb szövetségese III Gergely pápa volt.
Furcsa dolog ez, de a tények magukért beszélnek.
A korai Európában az ásatások során talált lócsontok azt bizonyítják, hogy a lóhús rendszeres táplálékául szolgált a lakosoknak, hiszen finom, egészséges vörös hús, alacsony zsír és koleszterintartalommal. A 8. században azonban a lovak levágásának és elfogyasztásának pogány szokását egyházellenes tevékenységnek nyilvánították, amit igen komolyan vettek, és keményen büntettek.
Mongol lovasíjászok - ők megették (Forrás: Wikipédia)
III. Gergely pápa 732-ben levélben bízta meg Bonifácot a lovak levágásának és elfogyasztásának pogány szokása felszámolásának szent feladatának végrehajtásával. Az ekkor felállított tabu pedig sikeresen beleivódott a mai nyugati kultúra szövetébe.
A pápa levelében így ír: "többek között azt mondod, hogy vannak néhányan (a pogányok között) akik vad lovakat esznek, és vannak sokan, akik szelidítetteket. Semmiképpen se hagyd, hogy ez a jövőben is így történjék, Krisztus segítségével minden rendelkezésre álló eszközzel nyomd el ezt a szokást, és illő büntetéssel sújtsd az ellenszegülőket. Ez egy erkölcstelen és szörnyű szokás (...) Imádkozunk Istenhez, hogy (...) a pogányok bűnös útjaikról való eltérítésében teljes sikerrel járj."
Ez a keresztény rendelkezés és betartatása európaszerte dúló konfliktusok korában keletkezett. Az egyház szigorú hozzáállása a lovak elfogyasztásának szokásához meghozta eredményét: napjainkban is tartja magát a tilalom Európa északi részein, és a lovakkal együtt az újvilágba is átkerült.
"A lóhús fogyasztása elleni pápai tabu jelentős eltérés volt az addigi keresztény gyakorlattól, hogy mit szabad és mit nem szabad megenni" írja a Marvin Harris amerikai antropológus a Szent Tehén és a Förtelmes Disznó című könyvében." Korábban meghatározott ételek tiltása ellentétes volt a keresztény gyakorlattal. Szent Pál idejében az egyház még ellenezte az ilyesmit, hogy ne állítson akadályt az új megtérők elé. A ló lett (az emberhús fogyasztása tilalmának íratlan szabálya mellett) az egyetlen kivétel."
Hiába ellentétes a lófogyasztás elleni fellépés a korábbi keresztény gyakorlattal, kulturális, politikai, és nem utolsósorban katonai megfontolások mégis meggyőzték az egyház vezetőit ennek a példa nélküli konyhai szabálynak a szükségességéről.
A pápa geopolitikai manőverezése alkalmas ügynökre talált a később szentté is avatott Bonifácban. Ő útja során hihetetlen bátorsággal tevékenykedett: egy alkalommal szétverte azt a tölgyet, amelyet a germánok Thor isten szent fájának tekintettek, és kápolnát épített belőle Szent Péter tiszteletére, hogy demonstrálja a régi istenek tehetetlenségét. Aztán a szerencse is mellé állt: azzal is sikerült kivívnia a pogányok tiszteletét, hogy túlélt egy villámcsapást. Elszántsága jelentősen hozzájárul a pogányság felszámolásához Észak-Európában.
A nomádok fosztogató, kalandozó életmódja rémülettel töltötte el a kiszámítható római alapokon nyugvó és letelepedett európai társadalom szivét. A kétféle életmód észek európában vivta kiengesztelhetetlen küzdelmét.
A keletről érkező villámgyors pogány lovas támadások hirtelenjében teljesen elavulttá tették a keresztény európa hadseregeit. Katonáik nem tudták felvenni a versenyt a lovas nomádok harcmodorával, és az erdős területek sem tették lehetővé nagyszámú ló nevelését. A meglévő állomány elfogyasztása tehát katonai szempontból is káros volt, és az egyház kezében voltak akkoriban a leghatékonyabb eszközök valami tiltására.