Nyitólap > Lovas Bulvár >

Második lett a Kentucky Derbyn

Két lábát törte a versenyló

2008 május 4, vasárnap

Drámai verseny szemtanúja lehetett 157 770 néző az idei kentuckyi derbin. A versenyben kilenc év után először indult kanca, aki hatalmasat futott, második helyen ért célba. Majd összeesett. Mindkét első bokája eltört, még a pályán el kellett altatni.


Az index.hu és az ESPN nyomán

Kapcsolódó:

Az AP drámai videója

Tragikus véget ért az idei kentuckyi derbi. A második helyen befutó lovat, Eight Belles-t közvetlenül a célba érte után el kellett altatni, mivel a futam során két bokáját is eltörte.

A futamot a favorit Big Brown nyerte, Eight Belles 4 és 3/4 hosszal mögötte érkezett célba. Miközben a derby történetének második legnagyobb közönsége még tombolva ünnepelte, a ló összezuhant.

"Nem volt lehetőségünk megmenteni, fel se tudott állni. Élete versenyét futotta" - nyilatkozta az AP-nek Larry Jones, a ló trénere, könnyekkel a szemében. "Így elveszíteni egy állatot nem jó móka. Ilyennek nem szabadna megtörténnie. Megszakad a szívünk" - mondta.

A kanca egyik melső lábán nyilt törést szenvedett, ami elfertőződhetett volna. Ha nem törik el mindkét melső lába, esetleg elszállíthatták volna, de így nem volt lehetőség rá, hogy az állatot az állatorvos mentőkocsijába tegyék. "Életemben nem láttam még ilyet versenyen" - nyilatkozta az AP-nek Larry Bramlage állatorvos.

"Amikor áthaladtunk a célon, kiálltam a nyeregben" mondta Gabriel Saez zsoké, aki egyébként első derby versenye volt ez. "Furcsán kezdett vágtázni. Megpróbáltam felrántani, de elesett."

Eight Belles normálisan vágtázott az első kanyarig, és a pálya hátsó részére fordult rá éppen, amikor váratlanul összeesett. A győztest ünneplő tömegből sokan észre sem vették, mi történt.

Utoljára 1999-ben indult Kanca a Kentucky derbin, és utoljára Winning Colors nyert 1988-ban.

Hillary Clinton, a demokraták egyik elnökjelölt-jelöltje személyesen nem vett részt a futamon, de megbízta lányát, hogy fogadjon Eight Belles-re. A ló meghálálta a bizalmat: 13 az 1-hez volt a bukmékereknél az esélye, 10,6 szeresét nyerte az, aki fogadott rá.