A építő felelőssége
Veszélyes pályán
2008 december 5, péntek
Minden évben tucatnyi ló pusztul el azért, mert verseny közben átesik az akadályon, és eltöri a lábát. Milyen akadályok a legveszedelmesebbek? Egy britt felmérés ennek járt utána.
A HorseTalk nyomán
Csak idén legkevesebb 12 lovat kellett leölni, mert balesetet szenvedett lovastusa vagy military versenyeken. A múlt héten a 16 éves csődör, a lovastusa pekingi 11. helyezettje, Call Again Cavalier egy Wales-i versenyen esett át egy akadályon, és törte el a combcsontját.
Call Again Cavallier utolsó versenye
A Britt lóegészségi egyesület felmérése azt mutatja, hogy a pályaépítők fokozott veszélynek teszik ki a lovakat azzal, hogy potenciálisan veszélyes kerítéseket helyeznek el a lovastusa pályákon.
A felmérést a The Horse Trust támogatásával Dr Ellen Singer készítette a Liverpool-i egyetemen. Ez az első ilyen jellegű átfogó elemzés a versenyekről, az eddigi pályaépítést érintő javaslatok egyedi megfigyeléseken alapultak.
A felmérés alapján azok a 2 méternél szélesebb kerítések jelentik a legnagyobb kockázatot a lovak számára, melyeket pontosan szemből kell megközelíteni. "Az elemzéseink alapján ezek okozzák a legtöbb olyan esést, ami a ló átbukfencezésével végződik - és az ilyen esések jelentik a legnagyobb kockázatot mind a ló, mind a lovas számára. Az ilyen kerítések keskenyebbé tétele jobban segítené a biztonság növelését, mint az olyan kerítések számának a csökkentése, amiket nem szemből ugrik át a ló" állítja Dr Singer.
A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az egynapos versenyeken nagyobb az esések kockázata, mint a háromnapos rendezvényeken.
Az akadályhoz érkezés sebessége is fontos: mind a túl gyors, mind pedig a túl óvatos megközelítés növeli a borulás kockázatát.
"Az, hogy a versenypálya kihívást jelentsen, nélkülözhetetlen a sikeres versenyhez, de azt javasoljuk a pályatervezőknek, hogy vegyék figyelembe megállapításainkat, a lovasoknak pedig, hogy jobban figyeljenek a sebességük megválasztására." mondta Paul Jepson, a Horse Trust vezérigazgatója. "Minden évben meghalnak emberek és lovak a pályákon. Ha a felmérés segít akár egyetlen felesleges halál elkerülésében, már megérte."