Nyitólap > Hírek >

Fedeles fogathajtás a Hortobágyon

2007 november 6, kedd

Idén első alkalommal rendeztek magyar bajnokságot fedeles, vagyis fedett pályán fogathajtásból. A versenysorozat első állomása Hortobágyon a mátai lovasközpontban volt.


Az MTV nyomán

A "fedeles" fogathajtás - hozzáértők szerint - még a szabadtéri versenyeknél is nehezebb megmérettetés lovaknak és hajtóknak egyaránt.

Ezek kombinált marathon akadályok amiken labdák vannak és időbüntetést kapunk, ha azt leütjük. Egy külső versenyen ilyen probléma nincsen, véletlenül nekimegy az oszlopnak a kocsi vagy a ló, megyünk tovább, koccant egyet és már ott sem vagyunk. Itt viszont abban a pillanatban 5 másodperc büntetőt kapunk és ezt el kell kerülni mindenképpen, tehát sokkal precízebben, pontosabban kell hajtani - mondta Dobrovitz József csapat-világbajnok, ötszörös magyar bajnok fogathajtó.

Mitrov Gabriella fotója

Mitrov Gabriella fotója. A teljes galéria megtekinthető itt

Már csak azért is, mert a hajtónak idén először a hivatalos magyar bajnokságban kellett bizonyítaniuk. Az első, hortobágyi verseny tétje tehát a továbbjutás volt.

Az összes ilyen fedett pályán zajló verseny kvalifikáló versenynek számít, ahonnan a legjobb 3 értékelhető eredmény 2 legjobb eredménye alapján jut be a legjobb 12 fogat kettesből és a legjobb 6 négyesből a döntőre, ami itt Hortobágyon lesz szintén februárban - ismertette Finta Gábor a Magyar Fogathajtó Válogatott szövetségi kapitánya.

További futamok az idén

  • november 3. HORTOBÁGY CAN-A 4,2 (Fedeles)
  • november 10. SZÉKESFEHÉRVÁR CAN-A-4,2,1 (Fedeles)
  • november 17. MISKOLC - SZIRMABESENYŐ CAN-A-4,2 CAN-B-2 (Fedeles)
  • december 7-8-9. BUDAPEST CAI-A-4 (Fedeles) CAN-A-2,1
  • december 15. HORTOBÁGY CAN-A-4,2 (Fedeles)

és jövőre

  • január 5. SZÉKESFEHÉRVÁR CAN-A-4,2,1 (Fedeles)
  • január 19. MISKOLC - SZIRMABESENYŐ CAN-A-4,2,1 CAN-B-2 (Fedeles)
  • február 2. SZÉKESFEHÉRVÁR CAN-A-4,2,1 (Fedeles)
  • február 16. MISKOLC – SZIRMABESENYŐ CAN-A-4,2,1 CAN-B-2 (Fedeles)
  • február 23. HORTOBÁGY – DÖNTŐ CAN-A-4,2 (Fedeles)
  • március 1. SZÉKESFEHÉRVÁR CAN-A-4,2,1 (Fedeles)
  • március 29. MISKOLC – SZIRMABESENYŐ CAN-A-4,2,1 CAN-B-2 (Fedeles)
  • április 12. SZÉKESFEHÉRVÁR CAN-A-4,2,1 (Fedeles)

Aki indulna, az elolvashatja a versenykiírást is, mégpedig itt.