Nyitólap > Hírek >

Lovas Fórum a balaton-felvidéki lovas turizmus jövőjéről

2008 január 3, csütörtök

Tavaly megalakult a Leader program keretében a Balaton-felvidéki Akciócsoport a Közép-Dunántúli Régióban, Veszprém megyében. Most fórumot szerveznek, melyen ötleteket várnak a programjukhoz 2008. január 15.-én 16.30-kor Nagyvázsonyban, a Művelődési Házban.


Az akciócsoport területét tekintve 61 települést fed le, amely lakosságszáma 45023 fő. A pontos lehatárolást jelző térkép, illetve részletes információ a csoportról itt található.

Szakmai fórum a jövőért

A helyi akciócsoport nagy programját 2008 márciusában kell leadja. Eddig van lehetősége a lovas szakembereknek is hozzátenni, minél inkább a javukra fordítani ezt a programcsomagot. Ehhez fejlesztési projekt javaslatokat kell beadni a térség lovas irányú közös tervezéséről, a 2007-2013 közötti időszakban megvalósuló fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatban. Ezért szakmai fórumot szerveznek, ahol közösen gondolkodva terveit, ötleteit mindenki hozzáteheti a programhoz.

Aki számít, ott lesz

Már sikeresen működő területekről, szervezetektől jönnek előadók melyek segíthetik munkát. Várhatóan jelen lesznek képviselők a Magyar Lovas Szövetségtől, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetségtől, valamint a Magyar Állattenyésztők Szövetségétől.

A lovakkal kapcsolatba hozható összes potenciális érdeklődőt várnak, hogy az ötletelésből öszzeállhasson egy komplex fejlesztési csomag.

Ötleteket, javaslatokat előzetesen is várnak a +36 20 5460 555-ös telefonszámon, vagy az info@hunique.hu E-mail címen.

A fórum időpontja: 2008. január 15, 16:30. Helyszín: Nagyvázsony, Művelődési Ház

Mit terveznek eddig?

  • A már meglévő lovarda és, vagy szállás minősítések hatékonyabb felügyelete, vagy esetlegesen új minősítések kialakítása, ellenőrzése, kifejezetten a térségre szabva.
  • Egységes marketing, közös imázs kialakítása lovas fogadóknak, lovardáknak, sportolóknak.
  • A kanadai példa: a menonitok közössége az 18oo-as évek technológiáján él. Áram, gépkocsi nélkül. Közlekedési eszközük az egylovas kocsi. Fogadók, kocsmák, temlomok, boltok előtt mindenhol kialakítottak maguknak fedett, lovas állásokat, pihenőket, ahol a lovak is méltó pihenést találnak míg a lovas is felfrissül. Széna, egy zsák zab időszakosan a kialakítónak is megtérül. A hazai túraútvonalakat is lehetne ilyen módon falusi megállókkal színesíteni.
  • Többnapos túravonalak kialakítása a már működő lovardák, szolgáltatások összekapcsolásával.

Mi az a Leader módszer?

A LEADER az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának egy sajátos módszere, amelynek segítségével a vidéken élők meghatározhatják a térségük hosszú távú fejlesztési prioritásait, hogy azokat megvalósítva javítsák a vidéki életminőséget. Cél tehát a helyi partnerségek megerősítése, alulról jövő vidékfejlesztési politika előmozdítása.

A LEADER módszer lehetővé teszi a helyi szereplőkből álló döntési szint, pénzügyi felügyelet létrejöttét. Ők készítenek fejlesztési stratégiát az általuk lefedett térségi területre. A helyi szereplők ismerik a térségüket, az arra készült terveket, így kompetenssé válnak a fejlesztési tervek végrehajtását elősegítő döntések meghozatalában. Az akciócsoport által a későbbiekben kiírt pályázatokra nemcsak az akciócsoportbeli tagok pályázhatnak, hanem az adott térségben élő szereplők, amennyiben megfelelnek a szükséges feltételeknek.