Nyitólap > Hírek >

Újra eladnák a Pasaréti Honvéd lovardát

Nem happy end?

2008 április 21, hétfő

Három éve civil összefogással sikerült megmenteni a Honvéd lovardát, de a területet újból az eladás réme fenyegeti.


2005 novemberében a Honvédelmi Minisztérium úgy döntött, nem finanszírozza tovább a pasaréti Honvéd lovarda működését. Akkor az önkormányzat, a helybéliek, és a lovassport kedvelőinek összefogásával sikerült megakadályozni az eladást: 2005 december vége óta a Pasaréti Lovas Hagyományőrző Kht működteti a lovardát, melyet megnyitottak a nagyközönség előtt is - például a Nyitott Lovardák rendezvénysorozathoz is csatlakoztak, de a lovasiskolában 180 fiatal és felnőtt jár lovagolni, a pónisuliban pedig 150 gyermek tanul, és a Testnevelési Egyetem lovaskultúra oktatói képzésének elméleti és gyakorlati képzése is itt folyna a jövőben.

Túl értékes a telek

A HetiVálasz értesülései szerint mindez újra veszélybe került: a Honvédelmi minisztérium továbbra is el akarja adni a területet. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerint a laktanyáról nem lehet leválasztani a lovardát, tehát egyben akarják eladni a területet.

Az önkormányzatnak és a Kht-nak 2011-ig szerződése van, tehát addig nehéz őket kitenni, de számos olyan dolog nem történt meg, amellyel védeni lehetne a lovardát: a lovarda egy helyrajzi számon van a laktanyával, és az istálló közművei sincsennek leválasztva. A fedett istállót, a hadapródlaktanya épületeit és a kápolnát pedig a HetiVálasz szerint kormány nyomására nem helyezték műemléki védettség alá.

Az eladásról nem mondták még ki a végső szót, és az önkormányzat is korlátozta a terület beépíthetőségét: csak lovardát és lovasokat kiszolgáló létesítményeket lehet itt építeni.

Most sokkal jobbak az esélyek a túlélésre, mint néhány éve voltak.