Nyitólap > Hírek >

Turizmusfejlesztők

Lovas postakocsin Szántódpusztára

2008 december 16, kedd

Tavasszal megkezdik a Szántódpusztai Skanzen bővítését. A 350 millió forintos beruházás részeként elindítják a Keszthely-Szántódpuszta lovaskocsi járatot is.


Czoma László, az állami vagyont kezelő Helikon Kastély Múzeum Kht. igazgatója hétfőn kifejtette, a tervek megvalósítására a Balaton turisztikai vonzerejének növelésére meghirdetett uniós pályázat legnagyobb támogatását, 286 millió forintot nyert a közelmúltban a szántódpusztai projekt. A tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a kulturális tárca biztosítja a fejlesztéshez, a több mint 60 millió forintot kitevő önerőt. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a skanzen megújuljon, kínálata bővüljön, és a jelenlegi tízezres látogatói létszám többszörösét elérve, 2010 után önfenntartóvá váljon.

Az igazgató elmondása szerint a 32 épületből álló védett műemlék-együttest is magában foglaló Szántódpuszta egykor a Tihanyi apátság birtoka volt, az 1700-as években újjáépült, majd hosszú ideig cselédek lakták. Manapság az ország egyik legnagyobb, Európa Nostra díjas, élő skanzenjeként működik, helyet adva egy helytörténeti múzeumnak, néprajzi kiállításnak, és több bemutatónak a Balaton őshonos halfajairól, az endrédi csipkeverésről és a szántódi rév történetéről. Étterme évek óta zárva van, a cselédlakásokból kialakított szobái nem piacképesek.

A keszthelyi Festetics-kastélyt működtető Helikon Kastély Múzeum Kht. három éve vállalta fel Szántódpuszta üzemeltetését és fejlesztését, amiben eddig forrás híján csak annyit sikerült elérnie, hogy megmentette a további pusztulástól és megakadályozta, hogy bezárják - derült ki az igazgató beszámolójából. A működtetésből fakadó, évi 30 millió forintos veszteséget a tulajdonosi jogokat gyakoroló kincstár fedezte korábban, és az üzemeltető reményei szerint hasonló összeggel támogatja majd a utódja, az MNV Zt.-is.

A kínálatbővítő tervekről szólva elmondta, az elnyert támogatásból egyebek közt a hajdani cselédházakat fejlesztik, korhűen kialakított lakosztályokká. Felújítják és ismét megnyitják az éttermet, amely a régió magyar étel-specialitásaival várja majd a vendégeket. A jövő nyár végétől pedig beindítanak egy lovas postakocsi-járatot a keszthelyi kastély, Fenékpuszta, valamint az egykoron lóváltó állomásként funkcionáló, szántódpusztai Öregcsárda között.