Nyitólap > Hírek >

Szendehelyi szüreti felvonulás

2006 szeptember 18, hétfő

Németh Alekszandra

Idén szüreti felvonulások szezonja környékünkön szeptember 9-én kezdődött Szendehelyen.

A készülődés a mulatságra már kora reggel elkezdődött. Miközben csapatunkból néhányan a lovakat látják el, a többiek viccelődéssel ütik el az időt. Kis csapatunk egyébként 5 főből áll - én úgy érzem, hogy western szerelésem miatt kilógok egy kicsit a sorból. Nem illeszkedik a hagyományos magyaros viselethez...

Túravezetőnkről kiderült, hogy nem igazán ismeri ezt az útvonalat, egy kicsit el is tévedünk: Túlmentünk a Szendehelyre vezető úton! Az erdő közepén vagyunk. "Lóról!" jön az utasítás. El kell ismernem, először egy kicsit húzodoztam ettől, de végül csak leszálltam. Nem tudom megmagyarázni - ez az erdő tele van rejtélyes energiákkal. Mintha tele lenne törpékkel, és más mesebeli lényekkel.

Úgy éreztem, mintha időutazáson vennék részt, azokba az időkbe, amikor ember még nem járt ezen a tájon. A természet hangjai vesznek körbe minket - madarak énekelnek, falevelek susognak a szélben.

"Megvan az ösvény!" kiáltja végül vezetőnk. De még mielőtt megérkeznénk végcélunkhoz, még egy váratlan esemény történik. Úgy éreztem, mintha cirkuszban lennénk, méghozzá a porond közepén. Egy kis patak keresztezi utunkat. Ahhoz, hogy átjussunk a túlpartra, át kell kelnünk egy nagy árkon. "Lóról, és vezessétek át őket az árok túloldalára" adta ki az utasítást vezetőnk.

Körülbelül 30 perc múlva produkciónk a helybeliek érdeklődését is felkeltette. Sok tapsot és nevetést eredményeztünk, de végül sikerült megvalósítani a Nagy Átkelést.

Szendehelyen az általános iskolánál volt a gyülekező - ennek udvar szolgált "parkolóként" a lovak és lovasaik számára. Aztán délután kettőkor elkezdődött a felvonulás.

Idén rengeteg néző és lovas jött el. A helybéliek sörrel, borral, és házi süteményekkel kínálnak minket. A hangulat kiválló, mindenki élvezi a közönség figyelmét. A közel másfél órás felvonulás végén visszaérkezünk az iskolához. A hazaút előtt egy kicsit még beszélgetünk - végül öt óra körül indulunk csak, már készülve az esti bálra. El kell ismernek, kissé ideges vagyok - a tánc nem az erősségem. Egyik barátom mindenesetre Csárdás-leckét ígért nekem.

Este aztán jegyek hiányában nem jutunk be a táncterembe. Egy közeli kis teremben ülünk le, ahol se zene, se más emberek. Elég kényelmetlenül érezzük magunkat - kicsit mintha át lettünk volna verve. Mindenesetre megpróbáltuk a legtöbbet kihozni az estéből: szerztünk magunknak vacsorát, aztán 11 körül hazamentünk.

Mindazonáltal el kell ismernem, csodálatos nap volt, csak ajánlani tudom mindenkinek aki szereti a magyar kultúrát és természetesen a világ legcsodásabb állatait: a lovakat.