Nyitólap > Hírek >

96 induló

Megvan a Vágta programja

2008 május 19, hétfő

Ünnepélyes keretek között kisorsolták a Nemzeti Vágta futamainak résztvevőit. A látványos huszárfelvonulással kezdődő eseményen, a kezdeményezés széles támogatottságát demonstrálva, a hagyományőrzőktől, a jótékonysági futamra felkért hírességeken át, a szakmai együttműködő partnerekig mindenki részt vett a települések kihúzásában. A Hősök terén és a Szépművészeti Múzeumban tartott esemény után megállapítható, hogy minden készen áll a május 31-én és június 1-jén, a budapesti Hősök terén tartandó, 96 indulós Nemzeti Vágtára. A Reneszánsz Év keretében, idén Mátyás király tiszteletére rendezik meg a versenyt.


A vasárnap délelőtt tartott eseményen 60 huszár vonult fel ünnepélyes ceremónia kíséretében a Hősök terén, ahol megtörtént a Nemzeti Vágta zászlóbontása, mellyel szimbolikusan elindult a verseny. Ezután a résztvevők, a fúvószenekar felvezetésével, átvonultak a Szépművészeti Múzeumba, ahol a futamok kisorsolása megtörtént. Geszti Péter, a Nemzeti Vágta ötletgazdája és a kezdeményezés kreatív igazgatója rövid köszöntőjében üdvözölte a jelenlévőket, és egy Kölcsey idézettel foglalta össze a versengés üzenetét: „Szállj versenyre, magyar; s fog kelni körűled az élet”. Kiemelte, hogy az eseményt a magyar városok és falvak ünnepének szánják, és azt remélik, hogy gyermekeinknek, unokáinknak már teljesen természetes lesz kilátogatniuk erre az eseményre.

Dr. Tamás István, a szervezőbizottság elnöke köszönetet mondott az együttműködő partnereknek és a nagyszámú nevezőnek. Beszédében kihangsúlyozta a rendezvény pártok felettiségét is. Kijelentette, hogy az esemény egyik célja az, hogy történelmi környezetben fölelevenítse a huszárhagyományokat, másfelől a Vágta középpontjában álló lóverseny mellett megjelenjen a kultúra, a turisztika és a gasztronómia is. Elgondolása szerint, ha egy ország fel akar zárkózni a fejlettebb államokhoz, el kell lesnie a technikákat, hogyan is kell ezt megvalósítani. De ha egy nemzet meg akarja őrizni identitását, nem másokat kell utánoznia, hanem a saját hagyományait kell erősítenie.

A Nemzeti Vágta előfutamainak beosztását a Nemzeti Vágta honlapján.