Nyitólap >

Várjátékok Magyarországon 2008

Keressen dátum, vagy helyszín szerint.


Válasszon helyszínt a listából, és megmutatjuk a várjáték programját. Sőt, azt is megmutatjuk, hogy hol van a várjáték, illetve, hogy hogyan juthat oda.

Árpád-házi királynék Ünnepe

A visegrádi palotajátékok előtt egy héttel rendezik szintén Visegrádon, Árpád-házi királynék Ünnepét, akik közül kiemelt szerepet játszott Laszkarisz Mária aki IV. Béla királyunk feleségeként a tatárjárás után 1258-ban megépítette a visegrádi várrendszert.

Pest
Visegrád
Július 5

Kattintson a várjáték részleteiért!

VIII. Boldogkői Várjátékok

Borsod-Abaúj-Zemplén
Boldogkőváralja
Augusztus 1
Augusztus 2

Kattintson a várjáték részleteiért!

Barokk Esküvő Történelmi Ünnepi Játékok

Győr-Moson-Sopron
Győr
Augusztus 8
Augusztus 9
Augusztus 10

Kattintson a várjáték részleteiért!

Barokk kastélynapok Gödöllőn

2001 augusztusában került először megrendezésre a Barokk Kastélynapok elnevezésű rendezvénysorozat. Az idei évben folytatva ezt a hagyományt, immáron 8. alkalommal ismét különleges programokkal várják az érdeklődőket. Korhű jelmezbe öltözött komédiások és igényes portékáikat kínáló vásárosok forgataga mind a 18. századi barokk ünnepségek hangulatát idézi.

Pest
Gödöllő
Augusztus 9
Augusztus 10

Kattintson a várjáték részleteiért!

Castrum Corvi Várnap Hollókőn

Középkori várnapot rendez a Nógrád megyei világörökségi Hollókőn a Szent László Lovagrend; a programok között egyaránt lesz csata, zene és tánc.

Nógrád
Hollókő
Július 26
Szeptember 20

Kattintson a várjáték részleteiért!

Diósgyőri Várfesztivál

Borsod-Abaúj-Zemplén
Miskolc
Július 26
Augusztus 2
Augusztus 9
Augusztus 10

Kattintson a várjáték részleteiért!

Egri Végvári Vigasságok

"Végvári Vigasságok Egerben" címmel egri várjátékokat 1996 óta rendeznek, minden év július utolsó hetében, kilenc napon keresztül. A fesztivál során tradicionális mesterségeket folytató kézművesek kínálják portékájukat és mutatják be a szakma mesterfogásait az érdeklődőknek. A programsorozat négy napján a korhű kosztümökbe öltözött szereplők Eger történelmi belvárosán keresztül kikiáltóval - zenével vonulnak fel a várba, ahol egymást váltják a történelmi programok.

Heves
Eger
Július 19
Július 20
Július 21
Július 22
Július 23
Július 24
Július 25
Július 26
Július 27

Kattintson a várjáték részleteiért!

XV. Fonyódi Sonline Nyári Fesztivál

Fonyód számos koncerttel és egyéb érdekes programmal, köztük lovagi játékkal várja a július 27. és augusztus 3. között az idelátogatókat.

Somogy
Fonyód
Augusztus 2

Kattintson a várjáték részleteiért!

VI. Füzéri Várnapok

Perényi Imre Mátyás királynak hűségesküt téve, Füzér várát megtartván mulatságot kíván rendezni. Az Úr 2008. esztendejében Kisasszony (augusztus) havának 15-20. napján VI. Füzéri Vár Napok mulatság lészen.

Borsod-Abaúj-Zemplén
Füzér
Augusztus 15
Augusztus 16
Augusztus 17

Kattintson a várjáték részleteiért!

Gyulai Végvári Esték

Immár tizenhetedik alkalommal rendeznek július utolsó hétvégéjén háromnapos mulatságot a gyulai Várkert történelmi környezetében. A VÉGVÁRI ESTÉK rendezvénysorozat megjeleníti a történelmi múltat, találkozóra hívva a jelennel. Időutazás ez színjátszásban, zenében, táncban a reneszánsztól egészen napjainkig.

Békés
Gyula
Július 25
Július 26
Július 27

Kattintson a várjáték részleteiért!

Kisnánai Várjátékok

A Mátra déli lábánál, Kisnána községének belterületén egy kisebb domb tetejét foglalja el a restaurált középkori vár tömbje. A Mátra délkeleti részén található település a Kompolti-család XV. századi várának romjairól ismert.

Heves
Kisnána
Július 5

Kattintson a várjáték részleteiért!

Nagyvázsonyi lovasjátékok

Július utolsó hétvégéjén, és augusztus első hétvégéjén kerül sor a Budapesti Kaszkadőr Lovas Színház előadásában a Nagyvázsonyi lovasjátékokra.

Veszprém
Nagyvázsony
Július 25
Július 26
Július 27
Augusztus 1
Augusztus 2
Augusztus 3

Kattintson a várjáték részleteiért!

Sümegi Lovasjátékok-Középkori lakomák

Veszprém
Sümeg
Augusztus 2
Augusztus 3
Augusztus 9
Augusztus 10
Augusztus 16
Augusztus 17
Augusztus 18
Augusztus 19
Augusztus 20
Augusztus 21
Augusztus 22
Augusztus 23
Augusztus 24
Augusztus 25
Augusztus 26
Augusztus 27
Augusztus 28
Augusztus 29
Augusztus 30
Augusztus 31

Kattintson a várjáték részleteiért!

Szerencsi reneszánsz nap

A Zempléni Fesztivál keretében egy múltidéző délutánra invitál minket Szerencs, ahol a reneszánsz kor tárul elénk, lovagokkal, mutatványosokkal, a Company Canario és a Musica profana együttessel augusztus 17-én, vasárnap a Rákóczi-vár udvarán.

Borsod-Abaúj-Zemplén
Szerencs
Augusztus 17

Kattintson a várjáték részleteiért!

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Az Úr 2008. esztendejében, július havának második hetében 11-12-13. napján fényes ünnepség veszi kezdetét a visegrádi királyi palotában. Úgy mint 1335-ben, a magyarok királya Károly vendégül látja a csehek királyát és ennek fiát, a morva őrgrófot, a lengyelek királyát, bajvívó vitézeiket és díszes kíséretüket.

Pest
Visegrád
Július 11
Július 12
Július 13

Kattintson a várjáték részleteiért!