Nyitólap > Ló és egészség > Betegségek >

Appaloosa veleszületett maradandó éjszakai vakság kutatási eredmények

Kutatások összefüggést találtak az Appaloosa lovak mintázatáért és az éjszakai vakságért felelős génjei között.

Dr Lynne Sandmeyer állatszemorvos kutatásai alapján azok a lovak, melyeknél az LP gén (mely a fajta foltosságát is szabályozza) homozigóta formában jelenik meg érintettek a veleszületett maradandó éjszakai vakságban (VMÉV).

Azoknak az appaloosákon, amelyek LP génje homozigóta formában jelenik meg, a fehér szőrfelületek rendszerint összefüggőek, a hetrozigóta forma pedig pedig számos foltot okoz a fehér felületeken (pl. leopárdminta, vagy foltos takaró kinézet).

A VMÉV, amint a neve is mutatja, egy öröklődő születési rendellenesség, mely később sem múlik el. Az érintett lovak bár éjszaka teljesen vakok, napközben rendesen látnak.

A kutatási eredményeket a Veterinary Ophthalmology magazin 2007 novemberi számában publikálták. Arra jutottak, hogy az érintett lovak szemével semmi baj nincs. Azon vizsgálatok során amikor a fény hatására a szemben jelentkező elektromos tevékenységet mérték, viszont eltérést észleltek az egészséges lovakétól. Ez alátámasztja azt az elméletet, hogy az idegi jeltovábbításban van a hiba.

A probléma, ami az éjszakai vakságok okozza az appaloosáknál kiválló lehetőség a génterápiás kutatások számára. "Talán képesek leszünk ellátni ezeket az idegsejteket a szükséges anyagokkal, hogy bekapcsolódjanak, és ezáltal visszaadják a lovaknak az éjjellátás képességét Még sok éves munka van hátra addig, de egyszer képesek leszünk segíteni ezeken a lovakon." - mondta Dr. Sandmeyer.

Mit jelent mindez az appaloosa tulajdonosok számára? Az éjszakai vakságban szenvedő lovak egészségesek, teljes értékű állatok. Ez egy kezelhető állapot, és ha a gazda tudja, hogy a lova beteg, akkor néhány egyszerű intézkedéssel biztonságosabbá teheti lova - és családja - életét. Sheila Archer, aki társkutatóként vesz részt a vizsgálatokban, ehhez annyit tett még hozzá, hogy a legtöbb lótulajdonos, aki részt vett a vizsgálatban, maga is meglepődött, amikor kiderült, hogy a lova is érintett. Ez is azt jelzi, hogy ezek a lovak jól alkalmazkodtak az állapotukhoz. Hamarosan egy kis segítséggel még könnyebbé és biztonságosabbá lesz tehető az életük.

Forrás: szerkesztett sajtóanyag