Nyitólap > Ajánló >

Hétvégi programajánló

2007 augusztus 1, szerda

Augusztus első hétvégéjén is gazdag a lovas programkínálat - szerte az országban számos díjugrató vagy fogathajtó versenyt szerveztek.


Kishegyi Lovasfesztivál

Augusztus 3-5 között rendezik meg a Balatonlellei Borfesztivál keretein belül a regionális B kategóriás fogathajtó bajnoki fordulót. Pénteken 13 órától a díjhajtást, szombaton 10 órától a maratont, vasárnap 10 órától pedig az akadályhajtást rendezik meg.

A rendezvény kísérőprogramjaként a kaposvári Meistro Lovas Klub tart bemutatót.

A bajnokság utolsó fordulóját egyébként szeptemberben tartják Dombóváron, majd októberben Izsákon lesz az országos döntő.

Magyar Díjlovagló Bajnokság

Augusztus 3-5-ig között rendezi Hortobágyi KHT Mátai Ménes. A program leírása itt található.

Nógrád kupa, 4. forduló

A Palóc Lovasok Baráti Köre rendezésében 5.-én Pusztaszántón rendezik meg a Nógrád kupa zárófordulóját. A tavalyi rendezvényről készült beszámolónkat itt olvashatja.

További programok

Negyedikén Örménykúton a sportpályán meghívásos fogathajtó versenyt tartanak, negyedikén és ötödikén 10 órai kezdettel Kunágotán a lovaspályán Díjugrató és fogathajtó verseny lesz.