Nyitólap > Ajánló >

Heti programajánló

2008 július 25, péntek

A következő 7 napban lesznek várjátékok, íjászversenyek, várjátékok, lovas táborok, várjátékok, valamint természetes lókiképző tanfolyamok. És természetesen az elmaradhatatlan várjátékok is szinesítik a programot.


Tud lovas programról, amiről mi nem? Esetleg Ön is szervez ilyesmit? Kérjük írja meg nekünk, és mi megjelentetjük.


Nagyvázsonyi lovasjátékok

Július 25 és 27 közöttJúlius utolsó hétvégéjén, és augusztus első hétvégéjén kerül sor a Budapesti Kaszkadőr Lovas Színház előadásában a Nagyvázsonyi lovasjátékokra, ahova szeretettel várnak minden érdeklődőt. A részletes program.

Arany Nyíl történelmi íjászverseny

Háborúk és intrikák jegyében 26.-án délelőtt 10 órától Diósgyőr várában. Lesz látványos felvonlás, ostromlövészet, íjász és lovasíjász bemutató, tűzzsonlőrök, hastáncosok, Arvisura koncert, és éjszakai fáklyás lövészet. A részletes program erre található.

Gyulai Végvári Esték

Immár tizenhetedik alkalommal rendeznek július utolsó hétvégéjén háromnapos mulatságot a gyulai Várkert történelmi környezetében. A VÉGVÁRI ESTÉK rendezvénysorozat megjeleníti a történelmi múltat, találkozóra hívva a jelennel. Időutazás ez színjátszásban, zenében, táncban a reneszánsztól egészen napjainkig.

Ha a részletes programra kiváncsi, azt is megtalálja nálunk.

Végvári Vigasságok Egerben

"Végvári Vigasságok Egerben" címmel egri várjátékokat 1996 óta rendeznek, minden év július utolsó hetében, kilenc napon keresztül. A fesztivál során tradicionális mesterségeket folytató kézművesek kínálják portékájukat és mutatják be a szakma mesterfogásait az érdeklődőknek. A programsorozat négy napján a korhű kosztümökbe öltözött szereplők Eger történelmi belvárosán keresztül kikiáltóval - zenével vonulnak fel a várba, ahol egymást váltják a történelmi programok.

Ha a részletes programra kiváncsi, azt is megtalálja nálunk.

Végvári Esték Gyulán

A VÉGVÁRI ESTÉK rendezvénysorozat immár tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre a gyulai vár történelmi környezetébe. Megjelenítve a történelmi múltat találkozóra hívva a jelennel. A mára hagyománnyá vált háromnapos mulatságot - amit minden év júliusának utolsó hétvégéjén rendeznek meg a gyulai Várkertben. Időutazás ez színjátszásban, zenében, táncban a reneszánsztól egészen napjainkig.

Részletek a várjáték keresőnkben.

Natural Horsemanship - természetes lókiképzés

Sárffy Tamással lesz Sa Natural Horsemanship tanfolyam Piliscsabán július 25-27-ig a Barangoló lovardában. Erről többet itt tudhat meg. Viktor Fröshl is tart képzést, ő a TB-RANCHon, Nyíradony-Tamásipusztán teszi ezt. A részleteket erre találja. Végül de nem utolsósorban a szokásos hóvégi Mészáros Gyula klubdélutánon vehet részt, aki szeretne pénteken, Váckisújfalun.

Póni Klub nyári edzõtábor

Kaposvárott, a Lovas Akadémián, 2008. július 29 - augusztus 2 között a Magyar Póni Klub Szövetség vizsgával és versennyel egybekötött edzõtábort tart. Az edzõtábor célja a haladó lovasokat felkészítése a szakági bajnokságokra, valamint, hogy elõkészítse tagjait a C, C+ és B vizsgákra. Érdeklődni itt lehet.

Lovas táborok

Vannak még kiadó helyek a lovastáborokban. Ha érdekli, járjon utána!